Amikor a szanyi Lyra - Stúdió Gyõrben lépett fel a Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központban , akkor készítette el azokat a felvételeket, amelyek kellettek az írásomhoz a csoportról . Nagy gondossággal rugaszkodott neki a feladatnak , érezni lehetett rajta , hogy ez nem munka , hanem hobbi és hivatás egyben . Ahogyan készülõdött, amiképpen a szereplõket igazgatta, hogy jól mutassanak a képen , minta lehetne valamennyi fotós számára. A szakértelem ,a több évtizedes tapasztalat ott ült a térben , és vártuk, hogy milyen alkotás fog kikerülni a kezébõl.

 Ugyan már sokkal jobban elmondhatjuk , hogy a téli idõszakot éljük  hiszen az "ember" hónapok vannak napirenden hétköznapjaink alkalmával, azonban mégis egy bizonyos rendezvény, megcáfolni tudja az elõzõeket.

A szanyi Ifj. Gulyás László a helyi Szent Anna Római Katolikus Általános Iskola 6.osztályos tanulója, aki szombaton négy órától , egészen este nyolcig , a helyi Mûvelõdési Házban töltötte az idõt . A szany.kisalfold.hu kérdésére elmondta, hogy egy nagyon jól megszervezett , kellemes hangulatot biztosító rendezvényen lehetett.

   Ahogy már többször is megtettem , kanyarodjunk vissza azokra az idõkre, amikor még a Kisalföld szerkesztõségével rendszeres kapcsolatban voltam , és az ott dolgozó újságírókkal is volt szerencsém személyesen is beszélnem , eszmét futtatni és a hétköznapok dolgairól beszélgetni .

Így kerültem kapcsolatba Csudai Endrével is , akinek nagyon sokat köszönhetek , hiszen mindvégig hitt bennem , tudta , hogy nekem nagyon sokat jelent az újságírás , és ezért mindig segített ha a lehetõségei engedték .

November 1-én kezdõdött az a szurkolói összefogás, amelyet a magyar ultracsoportok hirdettek meg a DAC-Slovan mérkõzés kapcsán. A megbékélés célja az volt, hogy a magyar drukkerek klubhovatartozástól függetlenül együtt szurkoljanak felvidéki honfitársaikkal.

A szlovák rendõrök azonban brutálisan szétverték a DAC-nak szorítókat, amely további összezárásra ösztökélte a fanatikusokat.

Azóta nincsenek rendbontások a sporteseményeken, a legõsibb rivális csoportok is békében elvannak egymással.

  Amikor a Szanyi Híradó újság megszûnt létezni , egy idõre szünet következett , ami három hónapos idõtartam volt . Ezt követõen a Veszprémi Naplónál dolgoztam, ahol Gáldonyi Béla újságíróval vettem fel a kapcsolatot , majd késõbb egy másik személlyel , akinek sajnos - szégyen ide , szégyen oda , de nem tudom a vezeték nevét - János volt a keresztneve . Személyesen az utóbbi személlyel volt alkalmam a szerkesztõségben találkozni , aki felvázolta a lehetõségeimet , elmondta mit hogyan gondol , és ezért én mennyi honoráriumot fogok kapni .

Kanyarodjunk vissza azokra az idõkre, amikor saját lapot alapítottam egyik , a mai napig is legjobb barátommal, Szabady Balázzsal .

1995 . évet írt akkor a naptár , amikor a Mûvelõdési és közoktatási Minisztériumhoz lapnyilvántartási kérelemmel fordultunk . Megszerkesztettük az alapító okiratot , úgy ahogy azt a ,,nagy könyvben ,, megírták, majd a pénz befizetését követõen , hivatalosan is bejegyeztek a lapnyilvántartási osztálynál. Azokban az idõkben már útjára indult korábban a Szanyi Önkormányzat Idõszaki kiadványa, a Szanyi Hírmondó. Rendszertelenül jelent meg , volt úgy , hogy hónapok maradtak el a megjelenésbõl, ezért gondoltuk , hogy fel kellene lendíteni a település sajtóját.

  A  csornai szerkesztõségben Haszontis Józseffel is volt alkalmam megismerkedni , akivel úgy gondolom , hogy jó kapcsolatban voltunk .

Túl sokat nem igazán beszélgettünk , azonban a ritka pillanatok alatt , azt hiszem , hogy inkább én kezdeményeztem a beszélgetéseket. Rövid , de sok információt cseréltünk ki egymással , aminek következtében mindegyikünk tudott újat mondani egymásnak .

Tudom, amikor az a bizonyos májusi délelõtt alkalmával megértették velem, hogy nem tartanak igényt írásaimra , nem mondott semmit, de a szemébõl ki lehetett venni , hogy igazat adott a fõnökének . Nem voltam mérges rá , csupán a gúnyos mosolya miatt.

Említettem már az elõzõekben újságírókat , akiknek a neveit közölve csupán néhány eseményt kapcsoltam személyükhöz. Most szeretném megosztani önökkel azokat a tapasztalataimat , amelyek ezekkel az emberekkel való kapcsolattartásom során keletkeztek úgy az újságírással kapcsolatosan , mint a személyes magánéletben egyaránt.

A fontossági sorrendet ne kérjék tõlem , hiszen nem szeretnék senkit sem abban a színben feltüntetni, hogy elsõ vagy utolsóként számolom valamilyen besorolás által .

Amikor idõm engedte, bementem a csornai szerkesztõségbe , mindig jókat beszélgettem a titkárnõvel, aki mindig mosolygós arcával pozitív kisugárzást nyújtott környezete felé . Ha valakivel elkezdek beszélgetni , soha nem kellett attól tartanom, hogy nem fogunk közös témát találni , mert hiszen valamennyi érzék kell az újságíráshoz is , hogy a megfelelõ témát megtalálja. Anno Csiszka Antal mondta még nekem , hogy az újságírónak mindig van mirõl írnia, a téma a földön hever, csak le kell érte hajolni . Ebben teljesen igaza van Tóninak , mert mindig akad olyan , amirõl lehet írni , még ha másoknak apróságnak is tûnnek , attól még a mûfaj keretein belül tudni kell egy újságírónak cikket formálni róla.

Úgy gondolom, hogy amikor egy visszatekintést készít az ember, akkor illik szólni azokról a személyekrõl is , akik nem feledkeztek meg rólam a mai napig sem , s ha a hétköznapokon nem találkozunk sûrûn, attól függetlenül ha összefutunk valahol, ott folytatjuk barátságunkat , ismeretségünket ahol abbahagytuk. Kitérek majd azokra a személyekre is , akikre kifejezetten büszke vagyok,mert tanult emberi mivoltukból nem fordultak ki - gyakran találkoztam már azonban ezen véleményformálás ellentétével is - , és büszkén merték vállalni ismeretségünket, bárhol is jelentünk meg együtt.