A  csornai szerkesztőségben Haszontis Józseffel is volt alkalmam megismerkedni , akivel úgy gondolom , hogy jó kapcsolatban voltunk .

Túl sokat nem igazán beszélgettünk , azonban a ritka pillanatok alatt , azt hiszem , hogy inkább én kezdeményeztem a beszélgetéseket. Rövid , de sok információt cseréltünk ki egymással , aminek következtében mindegyikünk tudott újat mondani egymásnak .

Tudom, amikor az a bizonyos májusi délelőtt alkalmával megértették velem, hogy nem tartanak igényt írásaimra , nem mondott semmit, de a szeméből ki lehetett venni , hogy igazat adott a főnökének . Nem voltam mérges rá , csupán a gúnyos mosolya miatt.

Később volt alkalmunk sokszor találkozni , mert a szanyi eseményeket ő vitte tovább, és számos rendezvényen csevegtünk. Az újságírói vénája révén gyakran kérdezgetett személyekről , hogy a helyszínen megjelent ember pontos neve , beosztása micsoda, meg arról, hogy történt – e valamiféle esemény , amiről tudna írni az újságban .

Gyakran felhívtam telefonon is , témajavaslatokat adtam számára , de amikor már a sokadik alkalommal sem köszönte meg , hogy tippeket adok számára , úgy abbahagytam a javaslatokat .

A csornai szerkesztőségből személyesen nem találkoztam sem Cs. Kovács Attilával , sem pedig Turbók Attilával , azonban mindkettőt látásból ismerem . Bevallom, amikor Turbók Attiláról meg tudtam , hogy ki is valójában , akkor direkt kerestem az alkalmat, hogy az én lehetőségeim között valamilyen módon szerepelhessen. Az – az amikor írtam egy eseményről tudósítást , a fotózást úgy intéztem , hogy ő is rajta szerepeljen , mert örültem személyének , hiszen szülőfalumról , Szanyról sokat írt .

Cs. Kovács Attilával a csornai szerkesztőségből való távozásom után volt még kollegiális kapcsolatom , ugyanis egy soproni szerkesztőséghez együtt dolgoztunk be , ő a Kisalföldnél külsőzött és a Sopronvármegye lapnak volt a belső munkatársa. Ez a lap a régi Sopronvármegye településeit foglalta magába , melynek főszerkesztője Horváth Ferenc volt. Ő szanyi kötődésű , hiszen Nagy Györgyné Emma tanárnő rokona. Sajnos 1996 január 11.-től dolgoztam nekik rendületlenül , sok – sok anyagi kiadással bírva a tudósítások leadását, azonban mint a Messiásra , úgy vártam a megérdemelt honoráriumot , de nem érkezett meg.

Ezen okból el is utaztam a soproni szerkesztőségbe. Hihetetlen csodálkozás fogott el , amikor megérkeztem a címre, ugyanis nem olyan dizájnra számítottam , mint amilyen fogadott a belépésemkor. Nagy Márta intézkedett , akivel közöltem , hogy Horváth Ferenc főszerkesztővel előre megbeszéltem ezt az időpontot , szeretnék vele tárgyalni . Ekkor bevezetett egy kietlen , üres falakba burkolt irodába , ahol megjelenésemre egy kopott íróasztal mögül sietett köszöntésemre Horváth Ferenc.

Üdvözöltük egymást, majd rögtön a tárgyra tértem , elmondtam számára a problémámat, a honorárium elmaradását , és kértem őt ennek a megszüntetésére. Sajnálattal közölte, hogy Szakács Gyula kiadó – igazgató hatáskörébe tartozik ezen ügy , ezért ő érdemben nem fog tudni segíteni , de tolmácsolja felé a problémámat . A megbeszélés után még néhány szót váltottam vele , és Nagy Mártával , majd elhagytam a szerkesztőséget. A naivságom itt is nagymértékben kihatott a hétköznapjaimra, mert a kétségek elkerülték létemet, és továbbra is dolgoztam , hívtam a szerkesztőséget és adtam le telefonon a híreket, tudósításokat , de pénz továbbra sem érkezett.

Több hónapi türelmes várakozást követően , a lap csődöt is jelentett , az – az megszűnt létezni , aminek örültem is meg nem is . Örültem azért , mert nem tudták tovább kihasználni újságírói szenvedélyemet , szomorú voltam azért pedig , hogy nem jelenhetett meg írásom többet a lapban . Kétséget kizárólag jó látni minden egyes hasábon amikor megjelenik egy írás a saját tollamból , és ahogy a többi újságnál , itt is hasonló érzések voltak bennem .