Amikor a Szanyi Híradó újság megszűnt létezni , egy időre szünet következett , ami három hónapos időtartam volt . Ezt követően a Veszprémi Naplónál dolgoztam, ahol Gáldonyi Béla újságíróval vettem fel a kapcsolatot , majd később egy másik személlyel , akinek sajnos – szégyen ide , szégyen oda , de nem tudom a vezeték nevét – János volt a keresztneve . Személyesen az utóbbi személlyel volt alkalmam a szerkesztőségben találkozni , aki felvázolta a lehetőségeimet , elmondta mit hogyan gondol , és ezért én mennyi honoráriumot fogok kapni .

Nem is várattam sokat , elkezdtem a tudósításokat írni a Veszprém Megyei Várkesző, Egyházaskesző, Malomsok, Marcaltő településekről . A szennyvízhálózat kiépítése folyt ez alatt a tudósítási időm alatt , és a telefontársaságok versengéseibe csöppentem bele , ugyanis Marcaltőn több telefontársaság is belevágott a kivitelezésbe , de valamilyen oknál fogva abbamaradtak a munkálatok . Az említett település temploma is felújításra került és írhattam az egyházaskeszői iskola hétköznapjairól , az óvodásokról és a nyugdíjas otthon működéséről is . Egy mondattal összegezve tudósítói munkámat folytattam ennél a lapnál .

Egy évig folyamatosan dolgoztam , azonban a tudósítói hálózat felülvizsgálata miatt , megszüntették a munkámat.

Ezek után sem maradtam „munka” nélkül , ugyanis Töreki Imre a Szanyi Hírmondó akkori főszerkesztője , megbízott azzal , hogy a településen történő cégeket mutassam be , valamint menjek el egy adott személyhez és kérdezzem meg, hogy egykoron milyen volt a levente élet.

Örültem annak , hogy a tanár úr – mert egyébként pedagógus Töreki Imre – felkért erre a feladatra , mert így tovább folytathattam az írást.

Rengeteg cikket írtam ezután a Szanyi Hírmondóba .Írtam helyi eseményekről , jegyzeteteket készítettem , amelyben különféle témákban hívtam fel a figyelmét az olvasóknak.

Nagyon sokan visszajelzéseikkel biztattak , hogy jó érzés tölti el őket , ha megjelent írásaimat olvashatják , mert érdekes témákat választok ki , és számos ember érdeklődését vívom ki velük .

Mint minden ember számára , jól estek a visszajelzések , azok az emberi megnyilvánulások , melyek a hétköznapjaimat tették színesebbé , hiszen jól éreztem magamat, tudtam , hogy van értelme készíteni az írásos anyagaimat , mert mindig van aki számára szólhatnak a hírek , információk és tudósítások .

A Szanyi Hírmondóban töltött munkásságom idején „szabad kezet „ kaptam , mert mindig arról írtam ami engem érdekelt , esetlegesen egy téma ami igazán közel állt a szívemhez.

Ahogy írtam , a helyiek szeretettel fogadták írásaimat és minduntalan arra ösztökélt , hogy az események középpontjában legyek . Mindig fényképezőgépem és diktafonom , valamint tollam és jegyzetfüzetem velem voltak ,akár hol is megjelentem , hiszen soha nem tudni , hogy az ember számára mikor adódik olyan lehetőség , ami írásra méltónak bizonyul . Különösebben nem tudnék mit írni a Szanyi Hírmondós múltammal kapcsolatosan , azért is írom , hogy múltammal , mert már nem írok a szerkesztőségnek . Sajnos a mostani szerkesztőbizottság nem igazán értékeli , hogy lokálpatriótaként ingyen írásaimmal álljak az olvasók elé , ugyanis párszor próbálkoztam , és a több tucatnyi próbálkozásaim elutasítása miatt , rájöttem , hogy ha személyesen nem is , de a tettek között olvasva bebizonyosodott, hogy nem tartanak igényt írásaimra. Egy másik szerkesztői csoport alakult , ahol fiatalabb és „felkapottabb” emberek töltik be a szerepet , az – az végzik a fotó és sajtómunkát . Tudom , még a Szanyi Híradó működése idején Dr. Bogoly József Ágoston Irodalomtörténésszel folytatott beszélgetésünk során kiderült , hogy a település vezetősége nem éppen járul ahhoz hozzá , hogy személyemet a kapcsolataik révén támogassa. Ez utóbbiakon azt értem , hogy megtehették volna , azonban nem vettek szárnyaik alá a település vezetői, Bogoly doktornak kérdéssel válaszoltak az illetők , amikor kérdezte , hogy miért nem veszik pártfogásukba ezt a fiatalembert. „Miért pont őt? „ - kapta a kérdésre a kérdést , aki ekkor megértette, hogy ha az ember tehetséges és felküzd egy bizonyos pontig, akkor csakis akkor tud előre jutni ha vagy támogatják és segítik fejlődését , vagy pedig a saját maga erejéből lendíti még előbbre magát az illető . Remélem kedves olvasóim ,értik mire akarok kilyukadni ezen mondataim megalkotása során . A támogatás mellőzését nem vettem a szívemre , tudtam úgyis , hogy annak ellenére , hogy lokálpatrióta vagyok , nem nagyon szeretik a vezetők , hogy én „működök” Szanyban is.

Egyik ismerősöm is folyton azt hangsúlyozta nekem , hogy a Szanyi jegyző mindig azt mondogatta, hogy amit kiírt a hirdetőtáblára , azt másoltam be a Kisalföldbe én meg megkaptam érte a pénzemet. Ezzel azt akarta a tudomásomra hozni , hogy én nem is a magam szellemi termékét tettem közzé , hanem lemásoltam csak az általa írottakat , azonban ez ebben a formában nem voltak igazak. Ugyanis ami a hirdetőtáblán megjelent, azt szelektáltam , mindig azt tartottam kötelességből is fontosnak osztályozni , hogy megyei szinten mennyire tarthat érdeklődésre számot . Amikor szelektáltam a híreket , akkor eldöntöttem , hogy miképpen tudnám ezt szerkesztett formában a lap arculatához igazítani .Ezután következett csak az , amikor is szerkesztettem a szöveget , azonban nem teljes egészében másoltam le azt , hanem az információ fontosabb , lényegesebb részét hagytam bent , mert anélkül nem ért volna semmit sem az információ . Így lehetett keserű a méz a jegyző úrnak , hogy az ő írását közöltem le a Kisalföld oldalain .

Sajnos nem a személyemnek irányultak a mondatok , hanem mindig mástól kellett visszahallanom az ilyen irányú véleményezéseket, amit nem tartok szerencsésnek , hiszen ha nem tudom megvédeni magamat , akkor az elterjedő pletykák szereznek érvényt maguknak , és nem hiteles a személyem irányába terjesztett információ . Természetesen voltak olyan tevékenységeim , amelyek során mérgelődésre adtam okot , ezek a dolgok azonban félreértésekből adódtak , az információkat leadtam a lapnak , és félreérthetően informáltam a lakosságot , a Kisalföld olvasóit . Mivel emberek vagyunk , természetesen és is hibázhatok néha , ami az újságírói hivatásban nem nagyon megengedett , de nem én lennék szerintem az egyedüli eset , akivel előfordultak már -e közölt tények .