<!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

Úgy gondolom, hogy amikor egy visszatekintést készít az ember, akkor illik szólni azokról a személyekről is , akik nem feledkeztek meg rólam a mai napig sem , s ha a hétköznapokon nem találkozunk sűrűn, attól függetlenül ha összefutunk valahol, ott folytatjuk barátságunkat , ismeretségünket ahol abbahagytuk. Kitérek majd azokra a személyekre is , akikre kifejezetten büszke vagyok,mert tanult emberi mivoltukból nem fordultak ki – gyakran találkoztam már azonban ezen véleményformálás ellentétével is - , és büszkén merték vállalni ismeretségünket, bárhol is jelentünk meg együtt.

Ahogy azt írásom első felében meg is jegyeztem , most éppen abban a fázisban vagyok , amikor nehezen tudja összeszedni gondolatait a sorok írója, de mégis, amíg leüti a számítógép billentyűzetén a betűk gombjait , sikerül ezen idő alatt átgondolnia a következő leírandó tényeket.

Amikor arra került a sor , hogy személyesen is találkozhatom a „nagyokkal” , akkor elsőként Varga Lajos főszerkesztő – helyettessel volt alkalmam találkozni . Nagyon sokat beszélgettünk , s mosolyogva gondolok vissza erre az időre, hiszen többször is felelevenítettük ezt a találkozót szüleimmel . Arról van szó, hogy édesanyám és édesapám nevetgéltek azon, hogy én szűk nadrágban és egy reklám szatyorral a kezemben , mentem a Kisalföld szerkesztőségébe, előre megbeszélt találkozóra. Nem az volt a mosolygás tárgya, hogy miképpen voltam felöltözve, mert hétköznapi ruhában mentem a Szent István út 51-be, hanem az a helyzet , hogy én egy egyszerű hétköznapi emberke, megyek a megyei újság szerkesztőihez.

Kopott, elöregedett falak uralkodtak a térben , amikor bementem az épületbe, mágneskártyával működő ajtókkal volt felszerelve a szerkesztőség. Telefonon szólhattak Varga Lajosnak , ugyanis én személy szerint nem tudtam vele kapcsolatba kerülni , így a portásnak szóltam érkezésemről. A megbeszélt időpont tíz óra volt , én előtte tíz perccel érkeztem meg , majd helyet foglaltam a portás által meghagyott helyiségben , amelynek a bejárati ajtó előtti jobb oldalán egy felirat jelezte , hogy a tárgyalóban foglaltam helyet. Mint mindig, most is rengeteg elfoglaltsága lehetett Varga Lajosnak , ugyanis fél 11-kor érkezett hozzám, én már gondolkodtam azon, hogy még egyszer szólok a portásnak itt tartózkodásomról, mert lehetségesnek tartottam , hogy elfeledkeztek rólam. A tettet Lajos megjelenése szakította meg , így csupán gondolataimban jelent meg az ismételt bejelentkezés. Udvariasan köszöntöttem Varga urat, akit jó alaposan szemügyre vettem. Találkozásunk során , rengeteg mindenről beszélgettünk , előkerültek személyes érintettségű témák is, hiszen tudni kell Varga Lajosról, hogy nem messze Szany településtől található meg szülőfaluja, Sobor. A településről mindig szívélyesen mesélt , hanglejtésén megtapasztalható volt, hogy emlékek fűzik a rábaközi falucskához, arckifejezése is elárulta mindezeket. Amikor kitárgyaltuk a sobori és szanyi ismerősöket, elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit is várnak tőlem el a munkálkodásaim során , és milyen honoráriumot fizetnek egy flekk anyag megjelenése után. Egy kicsit mosolyogtam is ezen , mert attól függetlenül, hogy meghatározott terjedelem után kaptam pénzt, ez papíron nem volt megerősítve , csupán szóban , így nem tudtam semmiféle támpontot kapni , pedig kellett volna, ugyanis minimális összeget kaptam havi szinten a postával elküldött átutalási megbízáson. Csiszka Antal főszerkesztő – helyettesnek szóltam a későbbiekben erről, és intézkedésének köszönhetően realizálódott arányában a pénzem is. Visszatérve Varga Lajossal történő találkozásomhoz, hatalmas pozitív csalódás vett körül, mert nem gondoltam volna , hogy engem ennyire korrektül fogadnak egy nagy múltú szerkesztőségben. A beszélgetésünk végén megígérte Lajos , hogy amiben tud segít , nyugodt szívvel forduljak hozzá bizalommal, és elváltunk egymástól.