Szereplők

 

Narrátor

Imre Atya

János (kőműves 1. )

László (kőműves 2. )

Zsolt (kőműves 3. )

Kálmán (kőműves 4.)

Irén ( János felesége )

A nép

 

 

 

 

 

( Balsorsot , hányatott múltat idéző szomorú zenével indul a mű , majd egyre csendesedő zene után a narrátor kezdi monológját. )

 

• NARRÁTOR:

 




 

Sokat szenvedett a magyar nép,

 

Elnyűtte a kín a reményt,

 

Mely síkra szállva a magyar mellett,

 

Kísérte végig életét.

 

Béla király nekünk reményt adott,

 

Viszont szembeszálltak ellene az urak,

 

Akik birtokukért erősítették a

 

Gyűlöletet.

 

A király erőssé tette a keleti határt,

 

A nádori sereg másutt védte a magyart,

 

De áttörték a védelmet, közeleg a mongol

 

Vihar.

 

 

 

(Erős, riadságra utaló zene rövid, kb 10 másodperces hallatását követően, a narrátor folytatja mondanivalóját.)

 

 

 

 

• NARRÁTOR:

 




 




 

 

A mongolok megszállták Erdélyt, s

 

Batu csapatai a Muhi pusztán

 

Ölték a magyart, akik védekeztek,

 

A remény éltette őket.

 

Tűzzel – vassal pusztította a mongol

 

A magyart, csonkítva azoknak testi egészségét,

 

Nem törődve emberi érzéssel, láncraverve

 

Kínozták őket.

 

Árpád Vezér utódai, akik csak élni

 

Akartak, nyughatatlanok, földönfutók

 

Voltak, s maradtak.

 

 

 

 

 

 

 

(Szomorú, lassú zene következik kb. 5 – 8 másodpercben, majd gyorsuló és kicsit feldobottabb dallam következik, ami érezteti a tavasz üzenetét, a zöldet a természet ébredését. Ezek után a szó ismét a narrátoré.)

 

 

 

• NARRÁTOR:

 

 

Elmentek tőlünk a vad emberek, s a

 

Barlangokat megnyitotta a szabadság

 

Utáni vágy, mely zöldellő növényeket ,

 

S reményt táplált mindenütt.

 

 

 

 

(Zenei fordulat veszi kezdetét, a tavaszi érzelmeket sugalló dallamok háborgó, rosszindulatúságot sejtetővé válik, kb. 5-8 másodpercben, majd a narrátor lép ismét előtérbe. )

 

 

• NARRÁTOR:

 

A béke jobbja nem volt kegyes,

 

Mert újra jöttek rossz emberek.

 

Rátörtek ismét Magyarországra, az

 

Eddig is szenvedő lakosságra.

 

Céljaikért küzdve kegyetlenné váltak,

 

S ölték ők is a magyarokat, mint a

 

Kutyákat.

 

Fényes karddal küzdött a magyar,

 

De mégis veszni hagyta őt a sors.

 

 

 

 

(Dob és cintányér erőteljes hangjai választják szét a történelmi előrehaladást, ugyanis a mű folytatásában, időben előre léptünk egy kicsit. Helyszín a rábaközi Szany település, ahol nyomortanyák voltak a Szent Anna kápolna felépítésének színhelyén, ide bújtak el a lakosok a különböző fosztogatások elől.)

 

 

 

 

 

• NARRÁTOR:

 

Szany Nagyközség szép róna földje,

 

A szellőt ringatja a térben.

 

Erdőkből álló dúslombú fák, a

 

Nép fájdalmát viszik mindenütt.

 

Az éhínség kínjai között, vadgyümömölcsök mellett,

 

Keserves kínok között születtek gyermekek.

 

A mai szent hely dombocskáján elbújt hívő népek,

 

A szabadban a fák között kereszteltek.

 

Itt született, halt meg a szanyi magyar,

 

Ki hívőként élt, magyar emberként meghalt.

 

 

(Hangos gong szó választja el a következő jelenetet, majd erős szél süvítése hallatszik, ahol a léptek erősödnek és ropog a hó a szegény ember lábai alatt. )

 

• SZEGÉNY EMBER :

  (Dideregve, fázósan mondja. )

  
  
  • Jaj, de szörnyű ez a vad, kemény hideg tél!
  
  

Még az időjárás sem hagyja békében a szegény embert, hiába igaz a mondás, hogy az ág is húzza a sorsába nyugodni kényszerült embert. De mindegy nem ezen tűnődök, hiszen semmit nem tudok ellene tenni, de fát azt kellene gyorsan szednem… hú. mielőtt lefagyna a kezem!

 

 

(A léptek hangjai erősödnek és ágak reccsenése hallatja magát, majd a szegény ember ismét megszólal. )

 

• SZEGÉNY EMBER:

(Tűnődő hangon, tanácstalanul mondja a szegény ember )

 

• Az éhínség teszi velem, vagy a képek valósak itt előttem?

Elmém megbomolni látszik, vagy csoda történt volna velem?

 

Jaj, teremtőm most én mit tegyek, ha bárkinek elmesélem, amit én itt láttam, senki nem hinné el!

 

Szegény sorsomat, megtört testemet látva rögtön bódult elmémre gondolnának. De mégis, mit tegyek, mit kellene tennem?

 

 

 

 

 

 

(Ezután a következő mondatát folytatja a szegény ember, csupán úgy, hogy a mondat utolsó sorában felkiáltva, zene következik, ami átsiklik a narrátor monológjába. )

• NARRÁTOR:

A hólepte zúzmarás fák között,

 

Egy vadkörtefa zöld levelei hevertek,

 

A szegény ember lábai megdermedtek.

 

Az odvas vadkörtefa zöldszínű levelét,

 

A szanyi plébános is lázasan figyelte,

 

Sok helyi ember indult, s látni vélte.

 

Szakítani akartak a csodafából,

 

A tél is hevesen törekedett,

 

A helyi plébános szavai nem engedték meg.

 

 

 

• IMRE ATYA :

 



• Emberek!

 

Ne tegyetek olyat, amit majd később megbánhattok.

 

Amit itt látunk, kétségkívül egy égi jel, melyet az Úr küldött számunkra.

 

A vadkörtefa példázza Szent Anna hatalmát, virágjai pedig a Boldogságos Szent Szűz Máriát.

 

Emberek, arra kérlek benneteket, aki jelen van ezen a csoda színhelyén, imádkozzunk Szűz Máriához, hogy erőt adjon nekünk ahhoz az elképzeléshez, ami ebben a pillanatban jutott az eszembe.

 

Talán a gondolatomat sem magamnak tulajdoníthatom, mert egy pap életét az Úr irányítja.

 

Most úgy érzem, hogy ezeket az elmémben lévő elképzeléseket is az Úr égi üzenetének tulajdoníthatjuk. Itt ezen a csoda színhelyén építsünk kápolnát, hogy ezzel is tiszteljük Isten akaratát!

 

Ki ért egyet az elképzeléssel?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(A kérdésre harsogó tömeg igenlése lesz a válasz, majd a narrátor kezdi monológját. )

 

 

• NARRÁTOR:

Megyéspüspök Úr az Sopron megyében,

 

A kápolna építése mellett állt egész lényében.

 

Szent Anna tisztelői mindent elkövettek, hogy

 

A csoda színhelyére kápolnát építsenek.

 

 

 

 

(A narrátor szavait követően változik a szín, ahol a nép imádsága hallatja magát. )

 

• A NÉP:

Miatyánk, ki a mennyekben vagy,

 

S viseled sorsunk zálogát,

 

Hitünk mi védelmi pajzsunk a bajban,

 

Reményt szül a gond asztalán.

 

Népünk, ha enni kér, s balsors

 

Köszönt mi ránk, te felkarolod

 

Szany híveinek szomorúságát.

 

Miatyánk, ki megért, ha szólunk

 

Mi hozzád, lelkünknek önzetlen

 

Vígasza, hittel és bízva mondjuk

 

El néked népünk szomorú sorsát.

 

Miatyánk, benned rendületlenül

 

Bízunk, hisz tudjuk egyszer még

 

Ránk köszönt a fény, most

 

Még szívünk szent keservével élve

 

Jégvirágban megfagyunk,

 

Eljön az idő mely, elhozza nékünk

 

A szabadság szent sugarát!

 

Ámen!

 

 

 

 

 

 

 

(Az imádságot követően, a kápolnánál lévő építési zajok hallatszanak. Kalapács, fűrész, stb.A néhány másodperces zajok előtérbe kerülése háttérbe szorul, amikor is Imre Atya beszélgetni kezd a kőmüvesekkel.)

 

• IMRE ATYA :

 



• Dicsértessék a Jézus Krisztus!

 

 

• JÁNOS:

 



• Dicsértessék atyám, látja az emberek szinte erőtlenséget nem ismerve, szorgalmuk teljességével építik a kápolnát!

 

 

 

• IMRE ATYA :
  
  
  • Igen .Belátom a szanyiak tényleg nem csak szorgalmukban , hanem hitükben is erősekké váltak.
  
  

 

Ezen a szent helyen , ahol a csoda megismételhetetlen természeti jelenséggel áldotta meg a szanyi híveket , mindenkiből szinte önfeledt kibontakozott egy tartalék erő , amely – e kápolna építésében teljesedik ki .

 

• LÁSZLÓ:

 



• Ön is úgy látja atyám?

Én is ezt gondolom, mert azok az emberek is résztvesznek az építkezésben, akik eddig hitetlenül élték életüket.

 

A vadkörtefa kivirágzása a hideg téli napon azonban, visszaadta számukra az elveszett hitet, hogy életükben legyen olyan pillanat, amely színt varázsol a szürkévé és reményvesztetté vált hit nélküli világukban.

 

 

 

 

 

• ZSOLT:
  
  
  • Atyám! Katalin… tudja a feleségem, mindig a hitben és a szeretetben való összetartozást hajtogatja nekem.
  
  

 

Mond valamit ez a drága női lélek, mert észrevettem, hogy azok az emberek, akik hitükben gazdagodva élnek, ők sokkal szebben tudják látni az élet dolgait, mint ahogy azt egy hit nélküli ember tenné.

 

Fényesebb és pozitívabb gondolatok síklanak a gondolatokban és egyre gyengülnek a rossz érzések, a félelmek, mert van miben meg kapaszkodniuk.

 

A hit erőt ad az embernek, hogy bízzon a családtagjain kívül egy olyan egységben, amely képes megváltani a világot!

 

 

 

• IMRE ATYA :

 

• Örülök neki, hogy mindnyájan így látjátok a világ dolgait. egy kicsit büszkének is érzem magamat, hiszen ti is az én híveim vagytok, akiknek sokszor meséltem már az Úr csodálatos tetteiről és mindazokról a szép dolgokról, amelyek kétség kívül hozzásegítettek benneteket a gondolatotok megvilágosodásához.

 

Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy mi történik itt a szanyi emberek körében. Csoda történt, mert a vadkörtefa rendítetlenül példázza a hitben szerzett és létező csoda jelenségét.

 

Az emberek számára bebizonyosodott, hogy hitük fenntartása nem volt hiába való, mert a mi urunk Jézus Krisztus közbenjárásával Szent Anna elküldte hozzánk égi jelét annak, hogy hitünkben erősödve és büszkén vállaljuk fel egyházunk tanításait .

 

Büszkék lehetünk erre a kis kápolnára, amit építünk, mert nem csak állagában lesz szép, hanem tudom amennyi szeretetet, adnak a híveim az építkezéshez, felbecsülhetetlen értékké válik majd.

 

 

 

• KÁLMÁN :

 

• Ugyan, miért lennénk híresek, hiszen másutt is épülnek kápolnák?

 

• IMRE ATYA:
  • Igen, ez így van, de a szeretetben rejlő képzeletbeli összeg, és az én elfogultságom mondatja velem mindezeket!
  
  

 

 

 

 

 

 

 

(A távolból kiabáló női hang hallatszik. )

 

 

• IRÉN :
  
  
  • János, János… Gyere, hoztam az ebédet, biztosan éhes vagy már!
  
  

 

(János kissé ingerülten, de mérsékelten visszafogottan felemelve hangját válaszol feleségének)

• JÁNOS:
  • Jól van már! Látod, hogy Imre atyával beszélgetünk nem?
  
  

Különben is még van egy jó óra, amikor mi enni szoktunk.

 

 

(A mondatot követően, már János mellett áll Irén, akinek hangjában még hallani lehet a lihegést, amit a gyors léptek váltottak ki belőle.)

 

• IRÉN:

- Jól van, miért kell egyszerre olyan gonosznak lenned?

Én csupán kedveskedni szerettem volna neked, te meg rögtön rám ripakodsz, hogy miért hoztam előbb az ebédet?

 

 

(János nevet, majd kedves hangon válaszol.)

 

• JÁNOS:
  • Jó, jó! Bocsánatot kérek a magatartásomért. Tudod, hogy ha üresen is érkezel hozzám, akkor is örülök neked mindig!
  
  

 

(Azzal megcsókolja János feleségét, amit lehet hallani is. )

 

• JÁNOS :
  • Örülök, hogy látlak, komolyan mondom, kérem az ebédemet!
  
  

 

 

 

 

 

 

 

• IMRE ATYA :
  
  
  • Jó látni ezt a harmonikus kapcsolatot, bizony megirigyelné sok ember!
  
  

Sajnos nem mindenki tartja a házasságot szentnek, pedig amikor a házassági fogadalmat tesznek az esküvő alkalmából, ott jóban és rosszban, kitartást ígérnek egymásnak!

 

 

(János nevet egy rövidet majd folytatja mondatait.)

 

• JÁNOS :
  • Nem csupán a házassági fogadalmak nem valósulnak meg, hiszen sok olyasmi létezik, amit vagy egyszerűen nem akarunk, vagy nem tudunk egyáltalán betartani.
  
  

 

 

• ZSOLT :
• Ettől szép az élet! Ha mindenki szabályosan élne, akkor milyen elfoglaltságuk lenne a pletykás asszonyoknak?

 

• IMRE ATYA :

• Ugyan már, ezt nem viccnek szántam, te se vegyed komolytalanul! A helyes út mindig megtalálható, csak tudni kell, haladni rajta!

 

(10 másodperces zene szól, amely nyugodtságot, békét, harmóniát sugall. a helyszín már Jánosék otthona. Irén a konyhában sürgölődik, éppen ruhát mos egy teknőben, a víz és a ruha suhogása hallatszik, majd kopognak. János érkezik, aki lesepri a havat a csizmájáról és belép a házba, köhög egyet és megszólítja feleségét. )

 

• JÁNOS:
• Irén! Te egyet értettél a plébános úrral mindazon gondolataival, melyeket elmondott nekünk?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• IRÉN:
  • Igen… vagyis tulajdonképpen csak nagyjából. Nem voltam ott, de mesélte nekem a szomszéd asszonyom, hogy amikor a csodával szembesült a lakosság egy része, Imre Atya beszédet tartott.
  
  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• JÁNOS :

• Nem emlékszem, mi volt akkor?

 

• IRÉN:
  • Tudod, sok okosat mondott Imre atya, de egy dolog nem megy ki a fejemből. Egy olyan mondat, ami igazán gondolkodásra késztet rendületlenül!
  
  

 

• JÁNOS :

- Ugyan már asszony! Ne kertelj nekem itt, hanem mond már el miről beszélt a plébános úr!

 

• IRÉN:

 

- Arról, hogy a papok életét az Úr irányítja. Érted ezt?

 

Én eddig azt hittem, hogy a papok, mint hivatásuk tudatát egy életvitellel határozzák, meg és persze elhivatottság is szükségeltetik hozzá.

 

• JÁNOS:
  • Jaj, Irén!
  
  

Te mindig túl bonyolítod az egyszerű dolgokat, a plébános úr csupán képletesen szólt a hívekhez, természetesen nem az Úr irányítja életüket, akkor hol lennének a saját gondolataik?

 

• IRÉN:
  • Nem is azért mondtam el neked, hogy bármilyen következtetést vonjak le, csupán érdekelt a dolog, különlegesen hangzott ez a kijelentés, mélyen megmaradtak bennem a szavak, szinte még mindig hallom a szomszéd asszonyomat, ahogy mesélte a történteket.
  
  

 

(Hónapokkal később peregnek az események. A párbeszédet rövid zene választja el a folytatástól, majd a zene összeolvad az előtérbe kerülő harangszóval, és a nép Szent Anna éneket énekel, majd az ének utolsó sorainál háttérbe helyeződik a nép, majd Imre atya monológja következik.)

• A NÉP:

Szent Anna híveid, hozzád jöttünk mi ma.

 

Ajkunkon száll a dal, szívünkből hő ima.

 

 

 

Szép mennyország ékessége,

 

Jó anyáknak mintaképe,

 

Segíts, ó Szent Anna,

 

Úr Jézus nagyanyja.

 

 

 

Tisztítsd meg a bűntől az édesanyákat,

 

Légy gondviselője a magyar hazánknak!

 

 

 

 

 

Szép mennyország ékessége,

 

Jó anyáknak mintaképe,

 

Segíts, ó Szent Anna,

 

Úr Jézus nagyanyja.

 

• IMRE ATYA:

- Uram én hozzád szólok,

Mert tudom, hogy meghallgatsz engemet!

 

Hozzád intézem híveim

 

Üzenetét, melyben kérünk tégedet,

 

Hogy falunk élete

 

Jobbra fordulhasson.

 

Gyermekeink ne keserű szívvel éljenek,

 

Felnőtt férfiak és asszonyok

 

Ne féljenek!

 

Töröld el balsorsunk-fejünk fölül,

 

S váltsa fel napjaink a fény!

 

Szenvedtünk már mi századok

 

Alatt sokat, kérlek, ne bántsátok

 

Többé a magyarokat!

 

Hallgasd meg atyám kéréseinket,

 

Segíts híveimnek, hisz építkeznek.

 

Csoda történt velünk Mária

 

Édesanyád, égi jelet küldött hozzánk.

 

Mi a csoda színhelyére kápolnát építünk, hogy hitünk uralja

 

És győzze le félelmünk.

 

Adj erőt nekünk, hogy kápolnánk

 

Mélyében, hitben, megpihenve éljük

 

További sorsunkat, mert reád mindig

 

Szükségünk van drága Istenünk!

 

Ámen!

 

 

 

 

 

 

 

(A plébános úr szavait követően, ismét énekel a nép. )

 

 

 

 

• A NÉP:

Angyaloknak királynéja tiszta szűz.

 

Kérjed a te Szent Fiadat érettünk.

 

 

 

Ékes virágszál, kit Szent Anna szült,

 

Kinyílt rózsaszál, Téged köszöntünk,

 

Szép Szűz Mária, könyörögj értünk.

 

 

 

Szépen szól a kisharang éppen dél vala,

 

Ezrek ajkán zeng a lant az Úrangyala.

 

Áve, áve, áve Mária, áve, áve, áve Mária.

(Az éneklés közben csengettyű hangjai szólalnak meg, nem erősen csak kissé lehet hallani, majd Imre atya szónoklata következik. )

 

 

• IMRE ATYA:
• Kedves híveim!

Könnybe lábad a szemem, ahogy így nézlek benneteket.

 

Az arcokat, melyek fáradtságról nem árulkodnak, pedig lenne rá okotok.

 

Az utóbbiakat azért is mondom, hiszen szorgalmatok gyümölcse az itt álló kápolna!

 

A ti érdemetek, akik akaratotokkal, fáradhatatlan lelkesedésetekkel építettétek ezt a szent létesítményt. Dicsérje az Úr és a mi hívő közösségünk azt a szegény embert, aki elsőként volt jelen a csoda színterén.

 

Áldassék a mi égi pátrónánk, a Boldogságos Szent Szűz Mária és Szent Anna, akik elvezettek bennünket a hit ösvényén.

 

Arra az útra irányítottak minket szanyiakat, ahol az egyetlen cél és állomás az imádság szent színhelye.

 

Igaz, nem templom, amit építettünk, ez csupán egy kápolna, ami semmiképpen nem hátráltat minket abban, hogy megvalljuk Isten létezését, csodáit és kétségkívül önfeláldozó életútját.

 

Ahogy itt beszélek és nézlek benneteket, boldogság tölti el a szívemet, mert jó látni, örültök annak, amit alkottatok.

 

Használjuk és imádkozzunk a kápolnában sokat, hogy példát mutassunk az utókornak hitünk erejéből.

 

Kedves híveim!

 

Kérlek benneteket, énekeljünk együtt, hogy a mennyország kapujából is hallható legyen örömujjongásunk, hiszen elkészült a Szent Anna kápolna!

 

 

 

 

 

( A plébános szónoklata után, ismét énekel a nép , majd az utolsó strófa éneklése közben az ének háttérbe szorul, és a narrátoré válik a központi szerep . )

 

 

 

• NARRÁTOR:

 




 




 




 




 

A mai szent helyen a szanyi hívő emberek,

 

Szent Anna napján ünnepelni jönnek.

 

Énekelve imádkoznak Szent Anna

 

Csodatévő helyén,

 

Rábaköz egyik búcsújáró helyén.

 

Jönnek és ünnepelnek az emberek,

 

Ki városról városra járva érkezik ide meg.

 

Hittel és reménnyel telik meg a szívük,

 

Örömkönnyel küszködve élik az életük.

 

Boldog minden ember, ha eljön Anna

 

Napja, mert búcsúi áldásban részesül

 

Az egész család tagja.

 

Méltósággal telve és szeretetet adva,

 

Indul minden ember a szanyi határba.

 

Nincsen út vagy ösvény, amin eltévednének,

 

Hiszen amerre csak szem ellát,

 

Érkeznek az emberek.

 

Tisztelet illeti minden dolgos kezet,

 

Akiknek köszönhetik a szanyiak

 

A búcsújáró helyet.

 

 

 

 

VÉGE!