A magyar tárdalomban, egyre inkább kérdésessé válnak azok a tények, melyek arra engednek következtetni, hogy milyen szempontok szerint tudjuk csoportosítani a lakosságot fontossági kérdések szerint. Az újságíró elmélkedésének kifejezése során gondol itt arra, hogy az aktívan dolgozók, és a már nem aktívan tevékenykedők milyen szempontból fontosak, illetve hasznosak a társadalom számára. Egyre rosszabb eredményeket mutat a foglalkoztatottság tekintetében az a felismerés, miszerint az ötven év feletti munkaerő már nem igazán értékelendő, egyszóval nem nagyon kapkodnak az ötven év feletti munkavállalók iránt. Ez a beidegződött magatartásforma nem helyes döntést eredményez, hiszen az ötven év feletti emberek tapasztalatukból fakadóan, hasznos állampolgárai a társadalomnak. A kételkedők abban látják az ellenvélemény kibontakozását, hogy többet mennek el betegszabadságra, lassabban dolgoznak, mint a fiatalok, és ezen irányú érveik szerint osztályozzák a társadalmi réteg képviselőit. Az utóbbiak rossz látásszemléletet takarnak maguk mögött, ugyanis a már hosszú éveket ledolgozott ötvenes éveikben járó munkavállalók, ha lassabban is dolgoznak, a lassúbb munkavégzés során több hasznot termelhetnek, mint azon fiatalok, akik gyorsabb munkatempóval, de kevesebb megfontolással, minőségbeli erkölcsi ítélettel rendelkeznek. Ez egy a fontosság ítéletalkotásának hatalmas kosarából, hiszen számos olyan értékeket képviselnek az ötvenen felüli állampolgáraink, amelyek ismeretében joggal mondható róluk, hogy hasznosak és fontosak a magyar társadalom számára. Vegyük például az elmúlt évtizedek megpróbáltatásait, amikor is azok, akik most ötvenen túl vannak, sokkal több kétséget, reménytelenséget, át tudtak élni, mint amit már nem lehet elmondani a fiatalabb korosztályról, és kétséges, hogy olyan toleranciával, türelemmel tudták volna kezelni az akkori életformát. Az 1956-os esztendő zivataros időszakát követően, még jó néhány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szegénységben, reményvesztettségben elkeseredett állampolgárok, valamilyen módon helyre tudjanak állni. Ehhez nem csupán anyagi segítségre és családi összefogásra volt szükségük, hanem az emberek összefogására. Felépítették az országot ezek az emberek, fontossá tették magukat és bebizonyították, hogy létezik az a fogalom ebben az országban is, ami az emberek iránti elkötelezettséget engedi érvényesíteni a gyakorlat során. Mennyi hír szól azokról a fiatal színészekről és közéleti szereplők magánéletéről, amiben a kicsapongó életformát láthatjuk tükörképként. Azokat a valós konfliktus helyzeteket, amelynek következtében egy házassági kötelék egy szempillantás alatt semmissé válhat. Nem tisztelik eléggé e társadalmilag elfogadott erkölcsi értéket, a házasság szentségét. Ha esetlegesen egy – egy kudarc során, vagy kisebb veszekedés alkalmával felidegesedik az egyik fél, rögtön válással fenyegetőznek vagy elképzelhető tendencia az is, hogy élnek is e jogaikkal az emberek. A fentiekben arra szeretné felhívni a sorok írója a figyelmet, hogy a mai korosztályban nincsenek meg azok az értékek, amelyek az ötvenen felüli társadalmi csoport életvitelében tapasztalható. Az őszülő hajú társadalomra nem jellemzőek a válások, legalábbis a számok arányát tekintve, vagy megértőbbek, esetlegesen olyan jellemformát képviselnek, ami nem engedheti meg számukra a házasság kötelékéből való kibúvást, hanem képesek együtt élni annak minden pozitív és negatív tulajdonságával. Nem törvényszerű, de ismét a türelem jellemvonásairól kell beszélnünk akkor is, amikor az unokák hétköznapi törődésébe kapcsolódik be az ötven éven felüli társadalom. A mai rohanó életstílust megkövetelő hétköznapok során, az unokák sokkal több megértést, türelmet kapnak a nagyszülőktől, mint szüleiktől. Természetesen itt is vannak kivételek, viszont legtöbb esetben beigazolódik az állítás. Fontos a nagyszülő, amikor a munkahelyen kell helytállnia a fiatalabb társadalmi rétegnek, hiszen ennél jobb megoldás nem születhet, mint, hogy a nagyszülők lépnek be a vigyázó szülők szerepébe. Megbízhatóságuk abból is ered, hogy már egy másik korosztályt neveltek fel, és az élettapasztalat, az évek során megszerzett bölcsességet, ha nem is közvetlenül a szülők által, de unokázás során átadják azt. Az ötvenen felüli társadalmi réteg számára még azok a nevelési formák az irányadóak, amelyek a tisztességre és a becsületre helyezik a legfőbb hangsúlyt. Az utóbbiak azonban nem jelentik azt, hogy a kor társadalmának fiatalabb rétege nem helyezi a gyermeknevelés szempontjából a legfontosabb helyre a tisztességet és a becsületet, hanem inkább azt egy kicsivel másképpen látva adják át, talán kevesebb jut a jövő képviselői számára belőle, hiszen már ők is egy másabb látásszemlélettel bírnak, mint szüleik. A mai gyermekek már nagyon korán felvilágosultak a szexualitás tekintetében, azonban kérdéses, hogy ez az állapot megfelelő – e akkor, amikor a lehető legtöbb abortuszt végzik. Értik – ezen a fiatalok azt a biológiai törvényt, amely az ember keletkezése óta létezik. Tudnak – e megfelelően bánni a szexualitással akkor, amikor számos módja van a születés szabályozásának. Az ötvenen túliak számára e lehetőségek nem voltak adottak, azonban mégis valamilyen úton megoldották a születés szabályozását. A jelenlegi szociális helyzet nem teszi lehetővé a mai kor társadalmának fiatalsága számára, hogy vállaljanak több gyermeket, a legnagyobb a kétgyermekes család. A szegénységben tengődő ötvenes réteg viszont ennek ellenére vállalta a gyermekeket, és azt szokták mondani, hogy ahol egy éhes száj van, ott több is elfér. Ismét bebizonyosodott tehát az, hogy az idősebb korosztály sokkal merészebben vállalta fel a nehézségeket, és a hétköznapok során igyekszik ezt érzékeltetni a fiatalokkal, hogy legyenek bátrabbak, merjenek szembenézni a nehézkesnek tűnő feladatokkal, és ha szembe mernek állni a problémákkal, akkor biztosan megoldás is születik. A jó tanácsok, az átélt kudarcok ismertetéseivel a fiatalabb réteg számára erőt és bölcsességet világítanak meg a Kádár – rendszert átélt korosztály képviselői. A mai oktatási rendszer folyamán, négy éves a szakmunkás képzés. Az elméleti oktatás fontosságán túl, az elgépiesedett, számítógépes technikák megjelenítésével, sokkal inkább a figyelemre kell terelni a tanulók munkáját, mint hogy a munkafolyamat kidolgozott, lépésről lépésre követettségét. Bár nem minden esetben igazolódik be a leírt mondat, azonban itt arra enged következtetni az újságíró, hogy régen sokkal nehezebb volt a gépesítés mellőzésének időszakában a szakmunkás képzés, és mégis helyt tudtak állni a tanulók. A gyakran megszégyenülésig fajuló „oktatás” is jellemző volt az akkori gyakorlat során, azonban olyan emberek kerültek ki az iskolapadokból, akik nem a lexikai tudásukkal erősítették a társadalmat, hanem még a mai napig versenyképes szakmai tudást tudnak maguk mögött. Ezért is tölt be jelentős szerepet az ötvenes korcsoport, ugyanis a régen megszerzett tapasztalatra mindmáig szüksége van a társadalomnak, amit azonban nagyon nehezen ismernek el, pedig a létezés nem évül el az elbocsátások alkalmával. A szórakozás tekintetében is felülemelkedik az ötvenes korosztály, akkori látásszemléletük is példaértéket képviselhet a jelenlegi fiatalság számára. A régi bálozások több lehetőséget adtak a fiatalok számára, közvetlenebb volt a társas érintkezési forma, mint napjainkban. A digitális világ beköszöntésének köszönhetően, a kor fiatalja a számítógép előtt, az Interneten keresi partnerét, személytelen beszélgetéseket folytat csevegő oldalak böngészése során. Itt, ezen tények megvizsgálása során is döntő bizonyítéka az ötvenes években élők életvitele, akik másfajta módon, másképpen élték át a társas érintkezést, közösségi életet. Tudtak szembenézni az emberekkel, megpróbáltak olyat átadni magukból, ami az ő személyiségükre volt jellemző. Ezzel ellentétben a digitalizált világ képviselői személytelen, arctalan társasági létet tartanak helyesnek, ahol gyakran – gondolunk itt az internetes társkereső oldalakra, vagy a csevegő szobákra – nem a valós személyiség tekint vissza a befogadó fél irányába. Beláthatjuk tehát, hogy az ötvenen túli társadalom képviselői fontosak a mai fiatalság számára, hiszen a társadalomban olyan szerepet töltenek be, melyet meg tanulni vagy valamiféle más eszközzel pótolni nem igazán lehet. Mind erkölcsi értékeik, társasági toleranciájuk tekintetében, illetve szakmai tudásuk szempontjából, valamint az összetartozás, a vallásosság tekintetében magasan kiérdemlik a társadalom megbecsülését.