Amikor a szeretetről beszélünk , óhatatlanul is eszembe jut az a pedagógus, akiről már az önéletrajzi írás elején is írtam. Gasztonyi Ignácról van szó , aki mindvégig amíg élt, magatartásával, szeretetével a jó katolikus szellemet képviselte.

Az egykoron vele készített interjúm szerkesztett változatát ismerhetik meg, ami ugyan a Kisalföld Rábaköz oldalain kivonatosan szerepelt, azonban itt teljes egészét képező , hosszabb változatot adok közre.

Sajnos a Kárpátok határvidékét járva , saját szemünkkel láthatjuk, milyen árat adott Magyarország , közelebbről pedig Erdély és annak is a Keleti – és Déli része, illetve a Kárpátok mentén lévő terület lakossága. Európa kultúrájának fejlődéséért , háborítatlanságáért történt minden , hiszen miképpen tudott volna például Svájc a fennkölt semlegességbe burkolózni , és folyvást gazdagodni vagy műemlékeit megőrizni, kultúráját fejleszteni? Úgy , hogy Erdély a szó szoros értelmében véve, testével óvta őt! Erre a vidékre jutott el a szanyi Gasztonyi Ignác, nyugalmazott egyetemi tanár is. Emlékeiben mindvégig megőrződött annak a székelységnek a vendégszeretete , kedvessége, amely olyan bátorsággal fogadta be családjai körébe.

- Úgy hozta a sors, hogy az egyetemen az egyik legjobb barátom egy erdélyi fiú volt – kezdte Ignác bácsi . Kápolnásfalun élt. Ez a település található a Hargita Déli részén . Sokat mesélt barátom a székelyek életéről , amelyek közül az ragadott meg leginkább, hogy milyen nagy magyarok maradtak a román régió alatt is . Ez a fiú , aki később Budapesten tanár volt, hirtelen meghalt . Ekkor határoztam el , hogy felveszem az édesanyjával a kapcsolatot , ugyanis az édesapja már egy korábbi üzemi balesetben meghalt. Mint , hogy a fiú halála is megdöbbentett , és elképzeltem azt , hogy a fiúnak az édesanyja mit érezhet , azon törtem a fejem , hogy miképpen lehetne eljutni Kápolnásfalura. Ez az idő még a Causescu idejében volt , és nagyon rossz híreket hallottam , így egyedül nem mertem nekivágni az útnak . Levelet írtam Kápolnásfalura az édesanyának , így vele összeköttetésben és máshonnan is – rokonoktól – kaptam levelet. Állandóan hívtak , hogy látogassam meg őket, amit persze én nagyon szívesen meg is tettem volna , de senki sem volt , aki eljött volna velem Erdélybe. Ilyen körülmények között hallottam , hogy szervezik a Csíksomlyói búcsúra a zarándoklatot. Az információt követően érdeklődtem a szervezőtől , hogy milyen útvonalon fogunk eljutni Csíksomlyóra, mert nekem Székelyudvarhelyre és Kápolnásfalura is el kellett volna mennem . Örömmel hallottam , hogy az útvonal megegyezik az általam célként kitűzött településekkel is , és ezek érintésével megyünk fel Csíkszenttamásra a Hargitának a Keleti oldalára , amely már majdhogynem a Gyergyóban van . Nagy várakozással tekintettem az út felé . A volt zarándokoktól hallottam , hogy az előző évi zarándoklatuk során milyen szép élményben volt részük. Nem csak a Csíksomlyói búcsú ragadta el a messzi távolról érkező zarándokokat , hanem a szállást adó falu lakossága is emlékezetessé tette a zarándoklatot. Az út szervezője megszervezte a Csíkszenttamási plébános úrral , hogy a településen fogadják a Győr Egyházmegyéből érkező búcsúsokat. Nagyon jól megszervezett dolog volt ez , ami mellett a lakosság vállalta azt , hogy három – négy napig ellátják élelemmel ezeket a búcsújáró zarándokokat , hogy ne kelljen nekik olyan sok ennivalót vinni erre a hosszú útra.

(folytatjuk)