Nem is tudom, hogy önök hogyan vannak ezzel, de számos véleményformáló ismerősömmel beszélgettünk erről a témáról.Vasutassztrájk, igen ez jelenti manapság a legnagyobb híradást, a televíziókban és rádiókban számos információt hallhattunk már erről. A vízcsapokból is a vasutassztrájkról szóló tudósítások csöpögnek. Sztrájkolnak, mert önérvényesítő szándékukra helyezve a hangsúlyt, megtehetik. Ezen joga minden állampolgárnak meg van, és bármikor érvényesíthetik is azt, viszont ha néhány alkalommal megteszik, mindenki tolerálóan áll hozzá az egészhez. Amikor pedig egy évben négy alkalommal viszik véghez, akkor már elgondolkodik a hétköznapi ember, hogy talán nem is a dolgozókról szól ez az egész. Talán azért folyik mindennemű folyamat a sztrájkoló masinisztákra támaszkodóan, hogy mint az eltűnő sztárok, vagy éppen színészek a képernyőn, vagy éppen a médiák közszereplői maradhassanak. Történik ez most is szerintem úgy, hogy ezen említett szereplőket behelyettesíthetnénk a vasúti sztrájkolók irányítóira. Lehetséges, hogy nem érzik magukat túlzottan középpontban, és pozícióik megerősítése céljából a vasutat tekintik lehetséges alternatívának a fennmaradáshoz. Ha így van, akkor sem szabad elfelejteni, hogy sok ember vasúton jár dolgozni. Az is köztudott, hogy a mai társadalmunkban olyan könnyen el lehet veszíteni az állásainkat, hogy szinte egyik pillanatról a másikra csak azt vesszük észre, hogy állás nélkül maradtunk. Már pedig arra is figyelmet fordítunk, hogy naponta időben érkezzünk a munkahelyre, hogy e következmények hasonló problémákat ne csaljanak vezetőink szemébe. Ha viszont már odáig jut a társadalom többsége –akik vonaton utaznak munkába-, hogy szinte hetente sztrájkolnak a vasutasok, akkor semmiképpen sem fogja megúszni a vezetők szigorát az – az ártatlan ember, aki igen is akar menni, de nem tud munkahelyére eljutni- annak ellenére, hogy bérlete van. A televíziókban és rádiókban hallhatjuk, hogy embereket kérdeznek meg, hogy milyen véleménnyel vannak a vasutassztrájkról, és tudhatjuk nem voltak rossz véleménnyel, egyik alkalommal sem. Szimpatizálnak velük, de ki tudja, hogy meddig. Ki az, aki mindenképpen tolerálni tud olyan tevékenységet, ami hasonlít egy kisgyermek magatartásához, amikor nem adják oda neki kedvenc játékát, és durcáskodik miatta. Itt is hasonló eset áll fent, csupán abban módosul, hogy vagy nem értenek egyet az egészségbiztosítási reform intézkedéseivel, vagy pedig nem elég a fizetésük, most pedig további fizetésemelést, illetve részesedést akarnak a nagy tortaszelet egyik részéből. Tegyék, mert joguk van a mai demokráciában a véleménynyilvánítás szabadságához, és a sztrájkhoz is. Azonban azt is figyelembe vehetnék, hogy vannak közöttünk olyan állampolgárok, akik utazni szeretnének, munkába, rokonokhoz, kórházba, vásárolni vagy éppen randevúra, és ezt kizárólag vasúton tudja megtenni, mert feléjük más utazási eszköz nincs, vagy csak a szomszédos településen. Tájékoztassák a lakosságot megfelelően, és az elégséges szintet érjék el, amikor sztrájkolni szeretnének, hogy legalább a munkába menni, és jönni szándékozóknak legyen lehetőségük kihasználni az amúgy is drágán megváltott bérletük árát. Lehet, hogy az emberek többsége elfogadja, hogy követelnek dolgokat a vasutasok, viszont azt is mondhatják, hogy mi lenne, ha mindenki sztrájkba kezdene, aki nincs megelégedve a fizetésével? Igen, vajon mi lenne akkor itt ebben az amúgy is elszegényedett, elfáradt és a hétköznapi politikába belefásult magyar társadalommal? Úrrá lenne a káosz, és az utóbbi nem vezetne jó megoldáshoz. Sztrájkolnak a vasutasok, közben egy kicsit visszakerülnek a hétköznapi munkarendbe, majd ha úgy gondolják, újra csak sztrájkba folyik a masinisztaság. Nevetnek, miközben aggódó emberek sokasága nézi az internetet a lehetőségekre koncentrálva, s közben az állomások kihaltsága jelzi a sztrájkoké ismét a központi szerep.