A vers tulajdonképpen egy érzelem, egy gondolatmenet rímbe faragása, melyet adott tehetség, vagy éppen belső késztetés díszit fel.

Ezek az „ékszerek” azok, melyek a versnek hangsúlyt adnak és így az olvasó elé tárul. Gyakran vitatkoztam még annak idején tanáraimmal, amikor a verseket elemeztük irodalom órákon, ugyanis volt egy központi elképzelés, és azt mindenki számára érvényesként kellett alkalmazni. Itt én másképpen láttam a valóságot, ugyanis egy költő által leírt gondolatokat , nem mindenesetben úgy látja a másik fél, aki éppen olvassa , és elemzi a verset. Sajnos egyfajta berögződött elképzelést engedtek megvalósulni az iskolák falai mögött, pedig ennek véleményem szerint nem így kellene történnie. Van egy alapgondolat, amit felépít és „szerkeszt” a költő, majd egy adott közeg által a versolvasóhoz jut.

Az olvasás során, egy gondolat fog körvonalazódni az olvasó fejében, melyet a végére teljes képében megjelenít képzeletében. A költő és az olvasó által megfogalmazódott elgondolás viszont nem feltétlenül egyezik az eredeti elképzeléssel, egyszóval amiről írni akart a költő. Ezeket a gondolataimat nem tudtam soha megosztani, illetve elfogadtatni tanáraimmal, rengeteg Petőfi és Csokonai sorok kellettek ahhoz, hogy egy kicsit is meggyőzőbbé varázsoljam az általam igaznak tartottakat. A leírtak a költészet napjához kapcsolódik, hiszen a költőkről és a versolvasókról tettem említést.

A mai problémák ezek ellenére viszont nem felejthetőek. Ha elszaladunk a nehézségek elől, akkor nem tudunk megfelelő képet alkotni a mai magyar könyvkiadásról . Már pedig a könyvkiadás szorosan kapcsolódó eleme a költészetnek, hiszen egy olyan kommunikációs csatorna , amely az olvasókhoz ilyen irányban juttatja el a műveket, így lesz a költőnek olvasótábora, véleményező , vitára hívó eszköze.

A mai magyar könyvkiadás alapjában véve drága, most már inkább a digitalizált világunk korában, és az Internet megjelenésének lehetőségeit kihasználva, sokkal inkább papírnélküli kiadásban próbálnak érvényesülni úgy írók, mint költők egyaránt. A papíralapú kiadás méregdrága anyagi vonzata mellett, még mindig akadnak olyanok, akik pénzükkel váltják ki tehetségüket, és e rossz és működő kör miatt, azokat nem engedik érvényesülni, akik anyagi fedezet hiánya következtében, nem képesek a piacra kerülni. Ha pedig nincs azon a bizonyos képzeletbeli piacon a versíró, akkor esélye sincs arra, hogy ismertté váljon. Már pedig ismeretség nélkül nincs jövőképe sajnos egyetlen egy hasonló műfajjal bíró személynek sem.

Ezért gondoltam arra, hogy a fontos problémát előtérbe kell helyezni, beszélni kell róla, mert esetlegesen valamilyen oknál fogva változni fog a helyzet pozitív irányba. Ahogy azt sokan ismerjük: /A remény hal meg utoljára!/ itt érvényesülni látszik, ugyanis az írók és költők egyaránt reménykednek helyzetük pozitív irányba fordulásában. A modernizált világ azonban nem tudni, hogy mit hoz e társadalmi réteg és íróközösség számára, remélni lehet csak, hogy egyszer olyan jó törvényt találnak ki, amely a digitális megjelenéssel is lehetővé teszik az ismertséget, anyagi források kedvezőre fordulását.