Az emberek nem mindig nézték jó szemmel , hogy én nyitott szemmel járkálok a településeken , és egy – két dolgot leírok , ami közérdeklődésre tarthat számot . A munkahelyemen , még amikor a Mezőgépipari Kft.-ben dolgoztam Szanyban , előfordult , hogy néhányszor hívtak telefonon , hogy diktáljam be az írásomat , vagy már megbeszéltem , hogy mikor hívnak vissza. Sokszor volt olyan , hogy a művezetőmnek égnek állt a haja , ugyanis vagy tíz vagy tizenöt percig mindig diktáltam a telefonba az előre elkészített írásomat , hogy a beíró azt tovább tudja adni a szerkesztőknek . Viszont nem volt olyan hely , ahol azt megoldhattam volna , és sokszor bután is viselkedett Józsi bácsi , amikor látta , és tudta is , hogy a cikkemet szeretném leadni . Ő ennek ellenére nem mozdult a helyéről – mert az ő irodájában volt a vezetékes telefon ahol kerestek – hanem hallgatta amit diktálok , és rettenetesen hangosan hallgatta a rádióját , egészen zavaró volt mindkettőnket, úgy a beírónak ,mint nekem . Többször is meg kellett ismételnem egy – egy szót , mert nem lehetett a nagy zsivajban hallani rendesen. Szerintem ez a megnyilvánulás csakis abból fakadhatott , hogy a munkaidőm terhére ment el az egész , vagy pedig irigyelte tőlem azt a lehetőséget, hogy a munkahelyemen elintézhettem az írásom leadását a központi szerkesztőségbe.

Sajnálom , mert időnként , amikor rendesebb volt Jóska bácsi , akkor el lehetett vele beszélgetni mindenről , és akkor úgy éreztem , hogy megértette ő is , hogy számomra az írás szeretete olyan , mint másnak az alkohol , vagy a horgászoknak a víz, az – az nem lehet lemondani róla.

Megírom őszintén , engem nem is nagyon zavart , hogy őt idegesítette az eset , mert úgy voltam vele , ha nem képes megérteni az én problémámat , akkor ő jog nélkül várja el , hogy én megértsem őt akkor , amikor a munkaidő terhére vettem igénybe a telefont.

Tudom , egyik ilyen telefonos beszélgetés alkalmával , nem volt bent az irodában Jóska bácsi , hanem a munkatársaim közül két „suttyó” , akik csipkedték és ütötték egymást , egyszóval hülyéskedtek. Én amikor szóltak , hogy telefonom van , rögtön előkészítettem a jegyzetemet, majd odamentem a telefonhoz és elkezdtem diktálni az írást. Ekkor ők még mindig „küzdöttek” egymással , és egyik percben nem bírtam már azt , hogy én telefonálok és ők meg ott „duhajkodnak” mögöttem , ezért egy hirtelen gondolattól vezérelve kiabáltam egyet: „Rohadnál meg , te hülye nem tudsz már elnyugodni? - mondtam , mert a hátamba rúgott az egyik kolléga. Szegény beíró hölgy meg azt hitte , hogy neki mondtam , s nem győztem magyarázkodni , mert ő a meglepetéstől szinte csak hebegni tudott. Kérdezte, hogy mivel érdemelte ki tőlem az ilyen hangnemet , mire én kezdtem magyarázni neki, hogy mi is történt valójában , és a hirtelen dühömet mi is váltotta ki. Ekkor a beíró hölgy nagyot nevetett , és megnyugodás kísérte végig hangját , amelyet ezután folytatott a telefonvonalban.