Az egyik Veszprémi Naplós anyaggyűjtés során történt meg velem , hogy a Malomsoki iskolába kellett mennem , egy emlékszobor avatására kaptam meghívót. Ekkor én , hogy az utazás nehézségeit leküzdjem , elkértem a testvérem motorját , és azzal mentem a helyszínre. Azért , hogy ne lássák – mert „égő lett volna” - egy kicsivel távolabb tettem le a motort , mint ahova kellett mennem . Amikor gyalogosan elindultam , útközben eldugtam egy fás, bokros területhez a kismotorhoz szükséges bukósisakot , majd bementem az iskolába . Ott fogadott is az iskola igazgatója , és elmesélte, hogy miképpen fog lezajlani az ünnepség . Ezek természetesen nem is voltak olyan különleges dolgok , hiszen számos eseményen vettem már részt , és nagyjából tisztában voltam , miképpen zajlanak az ilyen ünnepségek . Meg is történt minden úgy , ahogy a tervek szerint mennie kellett , majd amikor végeztünk az ünnepséggel , az igazgató úr mondta ,hogy úgy is megy hazafelé , elkísér az autómig, tarthatna – e velem . Mivel , hogy nem igazán szerettem volna elmondani neki , hogy nem is autóval jöttem , - mert akkoriban jogosítványom sem , és autóm sem volt – a kismotort meg még úgy sem , hiszen az előzőekben is írtam , rám nézve elég lealacsonyító , nevetséges lett volna, hogy egy újságíró kismotorral érkezett a helyszínre. Tudom , a száguldó riporter is valamiképpen kezdte , de ez – az esetemben nem jelentett volna semmit sem . Így rögtönzötten kellett cselekednem , szerintem nem is nagyon vette észre az igazgató úr , hogy én valamiképpen töröm a fejemet azon ,hogy miképpen lehetne lerázni , ugyan jóindulatú és kedves gesztusát, ezért fogtam magamat a hirtelen ötlettől vezérelve , és azt mondtam neki , hogy be kell még mennem az élelmiszerboltba, mert szeretnék venni valamit.

Ekkor a sors vezérelte utamat , és segített a terv megvalósulásában , ugyanis az igazgató úr nem firtatta a tényeket , jó vásárlást kívánt , és elment a maga útján.