Funtek Frigyes színész-rendező napjainkban Franciaországban, Cannes-ban él. Szanyi születésű, volt Győrött diák... Most visszatért a megyébe. Ő lett a Győri Nemzeti Színház prózai tagozatának vezetője. Mint azt lapunknak elmondta, különösen fontos számára, hogy vezetői megbízatása, „happy enddel" végződjön, mert fiatalkori emlékei, barátai mind Győrhöz kötik.

Diákként a falazásában vett részt a győri színháznak, a most kezdődő évadtól a prózai tagozat művészeti vezetője Funtek Frigyes. Cannes-ból fog hazajárni ide a Franciaországban élő színész-rendező és ennek a szanyiak már most örülnek: nem kell annyit utazniuk, ha falubelijük rendezte darabot akarnak látni.


– Hazajött a győri „sísáncba"?

– Igen, több okból. A megyében születtem, Szanyban és ide jártam iskolába, Győrbe. Mivel építőipari szakközépiskolában tanultam, minden szerdán műhelygyakorlatunk volt, ami azt jelentette, hogy kőművesként dolgoztunk építkezéseken. Történetesen harmadéves koromban a színház öltözőinek falait falaztuk.


– Tudását már akkor beépítette a színházba.

– Mondhatjuk így is és még mindig állnak a falak.


– Az, hogy a „bokrétás" faluban nevelkedett – ami híres a hagyományőrzéséről, főként a néptánc terén –, hatással volt a pályájára?

– A családomban sokan voltak, akik táncoltak, a testvérem, a sógorom, a barátaim és a két unokaöcsém ma is a Szanyi Bokréta néptánccsoport tagja. Én is voltam próbákon, előadásokon. Nem táncoltam, de szeretem a néptáncot, a népzenét, én is örököltem azt az egyenes háttartást, ami a családunkra jellemző és tánc közben, színpadon különösen érvényesül.


Te és a Viktor

– Tud azokról a viharos előzményekről, amelyek a Győri Nemzeti Színház elmúlt időszakát jellemezték? Az igazgatóválasztásról, a pénzügyi helyzetről, a felmondásról a társulati évadzárón? Befolyásolja ez az itt kezdett munkáját?

– Ennyit tudok, amennyit említett, amennyit az újság írt. Nem befolyásol. Azt hiszem, új fejezet kezdődik az életemben és a győri színház életében is, és nekem különösen fontos, hogy ez egy jól végződő fejezet legyen, mert a szülőföldem Győr-Moson-Sopron megye, a Kisalföld. A férfivá nevelkedésem négy éve, a középiskola, a kollégium, a tanárok, a barátok Győrhöz kötnek, mind ide vonzanak. Emiatt különösen fontos, hogy itt dolgozhatok.


– Az „új igazgató hozta a saját emberét" helyzet befolyásolja?

– Azt bizony kérdezik tőlem, hogy „Te és a Viktor, akkor most hogy van ez?". (Nagy Viktor a színház új igazgatója – a szerz.) Nem voltunk barátok, nem jártunk egy társaságba, nem dolgoztunk együtt korábban. Ahogy én tudok a munkásságáról, ő is tud az enyémről, és azt hiszem, kölcsönösen tiszteletben is tartottuk egymást. Én hiszem azt, hogy azért hívott fel, amit akkor nekem mondott, hogy számára hiteles ember vagyok, helyem van abban a történetben, ami itt Győrben kezdődhet. Két dolog miatt volt megtisztelő számomra, hogy felhívott. Egyrészt, mert azt tartja rólam, hogy én vagyok az, akivel érdemes együtt dolgoznia, és ez ötvenévesen megtisztelő helyzet, másrészt, mert Győrről volt szó. Ez még a színigazgatói pályázata beadása előtt volt és az volt a kérdés: amennyiben beadja pályázatát, szerepelhet-e benne a nevem. Ami igazából nekem leginkább tetszik a terveiben, hogy nemzeti színházat, népszínházat akar. Elhiszem neki azt, hogy jó színdarabokat jó emberi körülmények között és jó művészi színvonalon sikeresen fogunk tudni játszani – ez a legfontosabb.


– A jó alatt itt mit értsünk?

– Mindenki elemzések nélkül érzi, mi a jó. Az jut eszembe mindig, amikor gyerekkoromban először elvittek moziba. Leültem, néztem egy filmet és egészen máshol voltam, nem Szanyban és ez jó volt. Mikor kijöttem, furcsa volt az utca, a fények, minden. A jó színházi előadás is ilyen hatással van az emberre.

Funtek Frigyes

Évadonként két rendezés

– Mi a véleménye a Győri Nemzeti Színházról, a színészeiről?

– Két hete vagyok itt, nagyképűség, pofátlanság lenne, ha véleményt mondanék. Ez az idő még arra se volt elég, hogy pontosan tudjam mindenkiről, kicsoda. Azon vagyok elsősorban, hogy lássak mindenkit munka közben és hogy dolgozzak az emberekkel, mert így lehet megismerni őket. Így erre a kérdésre egy év múlva tudok válaszolni. Viszont azt elmondhatom, hogy máig emlékezetesek számomra a győri színháznak azok az előadásai, amiket még főiskolásként láttam, a Kurázsi mama, a Hamlet Cserhalmi Györggyel és a balettek.


– Külföldön sokat dolgozott, onnan más szemléletet hoz ide?

– Az új igazgató választásában benne van az, hogy más is történt velem, mint a velem egykorú szakmabeli barátaimmal, akik Magyarországon éltek az elmúlt húsz évben. Mindig van valami friss abban, ha az ember máshonnét jön. De erre a kérdésre is egy év múlva tudok jobban válaszolni, arról beszélni, hogy mit építettünk be a külföldön szerzett tapasztalataimból itteni munkámba. Sőt, inkább több év múlva, hiszen ez az évad jórészt már kész.


– Az köztudott, hogy mire az igazgatói posztra hirdetett pályázatnak eredménye lett, már nagyrészt eldőlt, milyen darabok maradnak, kerülnek az évadban színpadra. Mi lesz így a feladata?

– A Pygmalion eleve műsortervben volt, majdhogynem minden szereplő megvolt rá, de nem volt meg a rendező, így örömmel vállaltam ezt a feladatot. Az elkövetkezőkben szeretnék minden évadban két darabot rendezni, egyet a nagyszínpadon, egyet a kamarateremben. Most pedig már el kell kezdenünk a következő évad tervezését, a műsorra kerülő darabok kiválasztását.


Ingázás Cannes és Győr között

– Van rá esély, hogy színpadra is lép Győrben?

– Nem teljesen kizárt, de erről most még nincs szó.


– Megyénkben két nagy színház van, a győri és a soproni. Mi a véleménye, lehetne valamiféle együttműködés köztük?

– Hogyne, minden valószínűség szerint egyre nagyobb szükség is lesz erre, hogy valamilyen módon összefogjanak a színházak a nehézségek leküzdésére. Anyagilag, produkciókkal és szükség van szellemi összefogásra is, hiszen nagyon jó színházak vannak a Dunántúlon. Ez is olyan kérdés, ami bennem is felmerült, de nyilván többet tudok erről mondani, ha megismerem a soproni színházat is.


– Akkor ezt is megkérdezzük egy év múlva. Azt viszont már biztos tudja, változást hoz életébe a győri posztja, hiszen Cannes-ban él. Kétlaki lesz?

– Nevezzük így. Az elmúlt években is dolgoztam úgy, hogy Szegeden két darabot rendeztem, a családi életem nem borult fel ettől. Cannes-ban van a házunk, a feleségem ott dolgozik. Én is az ottani balettfőiskolán tanítottam színjátszást, de egy éve abbahagytam. Különféle helyeken dolgoztam, tanítottam. Most viszont sokkal több időt fogok Magyarországon, Győrben tölteni, mint amennyit az előző években Szegeden töltöttem. Már csak a rendezés miatt is, de másfél óra alatt ideér a repülő.


– Cannes-ról nem lehet nem kérdezni, mert azonnal a városhoz kötődő filmfesztivál jut az emberek eszébe. Van valamiféle köze hozzá?

– Több is. Az első, hogy a Malom a pokolban című filmet, amiben játszom, annak idején nem engedték ki a versenyre, de nagy nehezen mégis kijutott a fesztiválra. Aztán több darabot is rendeztem a Fesztiválpalota színháztermében, abban a teremben, ahol a Maár Gyula-film kapcsán nem lehettem ott. Ezenkívül elég sok filmet meg szoktam nézni a fesztivál közben, mivel ott lakom.


– Filmezni fog még?

– Szeretnék játszani filmben.


Moličre eredetiben

– Húsz éve szerelemből ment Franciaországba, tanulta meg a francia nyelvet. Utólag is úgy gondolja, hogy jó döntés volt az ismeretlent választania a Nemzeti Színházban felívelő karrier folytatása helyett?

– Valószínűleg nem lennék most itt Győrben sem, ha a dolgok nem így történnek. Edith Piaf énekelte egyik híres sanzonjában, hogy „Nem, nem bánok semmit sem...". Ezt így érzem.


– Franciás válasz. A francia kultúra, nyelv milyen hatással volt önre?

– Ha egy Moličre-t szerető színész egyszer csak pontosan, tisztán érti, olvassa, hallgatja műveit eredetiben, az jó dolog, sok pluszt ad. Moličre-t egyébként épp nem játszottam sem francia, sem hazai színpadon. Külföldi színpadon legutóbb az Othellóban Jagót játszottam a Luxemburgi Nemzeti Színházban, egy egészen különös táncszínházi előadásban.


– Szegedi munkáiról keveset tudunk, pedig díszletet is tervezett. Ehhez honnan jött az indíttatás?

– A színművészeti előtt műszaki főiskolára jártam, így adta magát a díszlettervezés és akkor volt épp ötletem is. Hasonlóról Győrben egyelőre nincs szó.


– Betegsége miatt mély hullámvölgyet is megélt.

– Mindenféle megmérettetéstől az ember nagyobb, gazdagabb lesz belül. Mint művész kötelessége ezeket a dolgokat úgy feldolgozni, hogy része legyen a munkájának. A megmérettetések az élet során fontosak, szükség van rájuk. Egy súlyos betegség akkor jó, ha lehet róla utána egészségesen beszélni. Azt, hogy mindig van remény a gyógyulásra, azok mondhatják el hitelesen, akiknek sikerült.