˝A fiatal táncosok elhiszik, hogy értéket képviselnek. Akkor lennék nyugodt, ha a maiaknak a gyerekei, unokái is bokrétások lennének majdan˝ – mondja a hetvenesztendős szanyi néptánc- pedagógus, Töreki Imre.

Nagy ünnepe volt a napokban a szanyi Bokréta néptáncegyüttesnek. Vezetőjüket, Töreki Imrét hetvenedik születésnapján köszöntötték. Negyvenhat esztendeje áll az együttes élén. A Rábaköz egyik legelismertebb néptáncpedagógusától azt kérdeztük, mi tartja benne közel ötven éve a ˝néptáncos lelket˝.

Töreki Imre 70 éves.

˝Mai eszemmel bizony kétszer is meggondolnám˝

Töreki Imre 1964-ben mindenféle tapasztalat nélkül vette át a Bokréta irányítását.

– Az együttes akkori vezetője távozott és utódját keresték. Én akkor már Szanyban tanítottam és rám esett a választás – idézte fel a kezdeteket. – Vágon nőttem fel, Jászai Laci bácsi volt az igazgató-tanítónk. Az ő idejében élénk kulturális élet jellemezte a falut, szerveztek színdarabokat és alkalmanként néptánc is szerepelt a programban. Nos, úgy gondoltam, ennyi elég egy csoport vezetéséhez, de nagyot tévedtem. A mai eszemmel bizony kétszer is meggondolnám, hogy elfogadjam-e a felkérést. Részt vettem aztán egy néptáncoktató tanfolyamon, de ott persze nem sok tudományt sajátítottunk el. Azt hittem tehát, hogy könnyű dolgom lesz a Bokrétával, ehhez képest az együttes teljes megújítása várt rám. Kezdetben rengeteg volt a botlás, a hiba és a kudarc, de igyekeztem ezekből is tanulni.

Töreki Imre élenjár a hagyományápolásban. A felvétel a szili aratófesztiválon készült.

Vissza a tiszta forráshoz

Töreki Imre olyan szakemberekkel, koreográfusokkal, néprajzosokkal találkozott a Bokréta révén, mint dr. Martin György, Pesovár Ernő, dr. Pálffy Csaba, Maácz László. Elmondása szerint ők ismertették meg vele a néptánc igazi lényegét, tudományát. És természetesen sokat lendítettek a szanyi hagyományápolás ügyén a helybeli adatközlők. Ahogy Töreki Imre fogalmaz: a nagy generáció tagjai.

– Találkozni a szakemberekkel nagy élmény volt, egész másként tekintettem a szakmára egy-egy beszélgetés vagy közös munka után. Az ötven-hatvan esztendős szanyiakat is sikerült visszacsábítani az együtteshez. Ők 1945 után azzal a felkiáltással hagyták abba, hogy az akkor új rendszernek nem hajlandóak táncolni. A kodályi gondolat szellemében cselekedtem: vissza a tiszta forráshoz. És ők valóban azok voltak. Az 1970-es évek elejére eljutottunk oda, hogy kialakult egy jó csapat és már én is tudtam, mit kell csinálnom, mit várnak tőlem a táncosok. Bővült a létszám, gyarapodott a ruhatárunk. A többi csoporthoz képest pedig volt egy nagy előnyünk: profi zenekar húzta a talpalávalót.

A cigányzenészek az ÁFÉSZ alkalmazottjai voltak, éttermi muzsikálásra szerződtek. Mivel mi is a szövetkezet fenntartásában működtünk, hetente egyszer ˝használhattuk˝ a zenészeket.

Töreki Imrét a bokrétások nagy családja köszöntötte születésnapján.

A bokrétások eleinte a helyi ünnepeken, a szövetkezeti fesztiválokon, minősítőkön léptek fel. Aztán a politikai helyzet enyhülésével a határok is megnyíltak a táncosok előtt. Utazhattak külföldre, nemzetközi rendezvényekre. Az elmúlt évtizedekben három földrész huszonhét országában jártak. A csoport létszáma is nőtt, ma a felnőttek között ötvenen ropják és működik két utánpótlásgárda is.

A nagy generáció után jöjjenek az unokák

 – A nagy generáció tagjai itt hagytak bennünket sajnos. Jöttek azonban a fiatalok és én nagy dolognak tartom, hogy senkit nem kellett rábeszélni, szívesen, maguktól jelentkeztek. Velük el lehet hitetni, hogy értéket képviselnek, saját értékeiket mutatják be. Ehhez kapcsolódik nagy álmom is. Én már nyilván nem érem meg, de akkor lennék nyugodt, ha a mostani fiatalokat úgy meg tudtam volna fertőzni, hogy gyerekeik, unokáik is táncosnak állnak.

És hogy mi tartotta Töreki Imrét majd ötven esztendőn át a néptáncosok között? Egyszerű a válasz.

Sokszor ment el a kedvem az egésztől, amikor csalódtam vagy valami nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Elsősorban a család segített át a nehézségeken. Feleségem gyerekkora óta táncolt, fiam és lányom is bokrétás lett, ahogy menyem és vőm is az. És persze a falu hozzáállása is kellett. Itt ismerjük egymást, sok olyan barátom van, akik büszkék hagyományaikra, élmény velük a találkozás. Ők feledtették velem a csalódásokat és sarkalltak mindig az újra. Jól érzem magam köztük – hangzik a Töreki-hitvallás a néptáncosélet

ről.